Jendrassik Ernő- A honi ideggyógyászat letéteményese
Belföldi hírek, 29 Jan 2024
A hazai neurológia és belgyógyászat kiemelkedő alakja, aki jelentős szerepet játszott az orvosi szaknyelv fejlesztésében is. (1858-1921)
Kolozsváron született, és orvosi tanulmányait a budapesti orvoskaron kezdte, miután édesapja, Jendrassik Jenő, aki élettan tanár volt, itt kapott tanári állást.
Jendrassik Ernő 1880-ban kapta meg orvosi oklevelét, és pályafutása Wagner János belklinikáján indult. A nyolcvanas években hosszabb tanulmányutakat tett, melyek során 1885-ben eljutott Jean-Martin Charcot híres, a párizsi Salpêtrière-ben működő intézetébe, ahol az ideggyógyászatban képezte magát. Hazatérve 1887-ben az idegkórtan magántanára lett.
Jendrassik Ernő munkássága javarészt a neurológia körébe sorolható, de kiemelkedő képességeit a belgyógyászatban is kamatoztatta. Még 1885-ben fedezte fel a higanytartalmú, eladdig csak hashajtóként alkalmazott kalomel vízhajtó hatását, egyben kidolgozta a csupán vízhajtáshoz szükséges adagolást.
1893-tól az idegkórtan nyilvános rendkívüli tanára lett, és heti 5 órában tartott előadást a II. sz. Belklinika tantermében. 1899-ben tanári jogosítványát az egész belgyógyászatra kiterjesztették. 1902-ben megszervezte a IV. Belgyógyászati tanszéket, és átadta az idegkórtan oktatását Korányi Sándornak.
Jendrassik Ernő munkássága érintette a magyar orvosi szaknyelv művelését is. Az 1891-ben Hőgyes Endre kezdeményezésére, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kebelében megalakított első magyar élettani társulás egyik alapító tagja és első jegyzője volt. 1898-ban az Akadémia levelező, 1918-ban rendes tagja lett. A Budapesti Orvostudományi Egyetem 1960-ban tiszteletére emlékérmet és díjat alapított. A róla elnevezett Jendrassik-féle műfogás a világszerte ismert térdreflex-próba.
Főbb munkái között szerepel “A szervi szívbajok kórtana és orvoslása” (1891), “A belorvostan tankönyve” (1910-1914), és a “Belorvosi diagnosztika” (1921).
Forrás: baratikor.semmelweis.hu